vissza

Minden várakozást felülmúlt az I. EMI-tábor - sajtónyilatkozat

  „Merjünk magyarok lenni!” – hirdette meg a tábort Teleki Pál szellemében az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság, a résztvevok és eloadók pedig bebizonyították, szükség van e felhívásra, szükség van Erdélyben egy olyan találkozóhelyre, ahol a kárpát-medencei nemzeti ifjúság megtalálhatja egymást, szükség van az együtt és nemzetben való gondolkodásra. Ezt igazolja a részvételi létszám is, mely a szervezok legmerészebb álmait is fölülmúlta: négyszáz bentlakót regisztráltak, összesen több mint ezer ember fordult meg a táborban, ami, tekintve azt, hogy túl vagyunk már két nagy erdélyi rendezvényen, több mint szép siker. Merjük állítani, hogy e tény eloremutat mind a két EMI, mind pedig a tábor jelentosége, súlya és megítélése tekintetében.
Öröm volt az elsotáboros EMI-seknek ismételten a szervezés kiválóságáról hallani, hasonlóképpen boldoggá tette oket – valamennyi résztvevovel és eloadóval egyetemben –, hogy sikerült az eloadásokat beszélgetéssé alakítani, elkerülve a nagy rendezvények buktatóit. A három napnak megfeleloen három témakörbe tagoltuk az eloadásokat. Elso nap hagyományainkkal, múltunkkal foglalkoztunk, olyan eloadók társaságában, mint Hajdó István foesperes, Friedrich Klára és Szakács Gábor, Varga László, Csép Sándor, Csíki Sándor, Kincses Kálmán, Szántai Lajos, Géczy Gábor, Somogyi Botond. A második nap jelenünk törekvéseirol szólt Wass Albert megítélésétol és kívánatos rehabilitálásától Trianon revíziójának elszalasztott lehetoségein keresztül autonómiatörekvéseinkig Raffay Erno, Vekov Károly, Sántha Attila, Garda Dezso, Toró T. Tibor, Sánta Imre, Gazda Zoltán, Borbély Zsolt Attila, Koltay Gábor részvételével. Az utolsó napon nemzetünk lehetséges jövoképeit boncolgattuk. Az alaphangot Böjte Csaba atya adta meg, aki az ökumenikus istentiszteleten arról beszélt, merjünk nagyot álmodni és tenni érte, a sebek kapargatása helyett a jó remény hirdetését válasszuk, egyszersmind cselekedjünk is érte. Utána Szilágyi Zsolt szólt autonómiaesélyeinkrol. A moderátor a tábor során többször is felvetette a meghívottaknak, nem kellene-e végre közbeszéd tárgyává tenni azt a tanácsot, amit Eva Maria Barki, Elisabeth Nauclér és még mások is javasoltak: Trianon felülvizsgálatát követelni ahhoz, hogy esetleg az autonómiában meg lehessen alkudni. Gazda Zoltán Sepsi széki MPSZ-elnökön kívül ezt senki nem tartotta idoszerunek, egészen vasárnap délig, mikor Eva Maria Barki emelkedett szólásra. A nemzetközi jogász kerek perec kijelentette: a nemzetközi jog értelmében a trianoni békeszerzodés semmisnek tekintheto, s az elmúlt hét év alatt (amíg o ki volt tiltva az országból) semmi változás nem következett be, maradt a jogfosztottság és a félelem, s ez így is lesz, amíg nem lesz felelos magyar kormány Magyarországon és valódi érdekképviselete az erdélyi magyarságnak.
Szavainak igazát jól mutatták a folyamatos rendori zaklatások, melyek három szinten mentek végbe: a gazdasági rendorség mindennapos ellenorzését igazoltatások, útlevélszám-lejegyzések váltogatták, majd magyar zászlónként ötvenmilliós büntetést ígértek a szervezoknek, amennyiben nem távolítják el azokat.
Mindamellett a hangulat kiváló volt, barátságok, ismeretségek köttettek, a rendori és titkosszolgálati ügyködés ellenére is megértették és magukénak érezték a résztvevok Teleki Pál híres mondását.
Nemcsak eloadásokkal és magánbeszélgetésekkel, hanem zenével is erosödött valamennyiünk nemzeti öntudata: a Role Pille csángó rockballadája, a Karaván, Sólyomfi Nagy Zoltán regös, a Dobogó Ko, a Romantikus eroszak, Dinnyés József, a Transylmania egyaránt csodálatos, felejthetetlen koncertélményben részesítette a táborlakókat. Ezen kívül Tiffán Zsolt és Borbély Zsolt Attila borkóstolója, rovásírás-oktatás, íjazás, fegyver- és viselet-bemutató, nemezelés, filmklub, sajtóklub, valamint Gyilkos-tói csónakázás tette színesebbé a programot.
A szervezok köszönetet mondanak valamennyi támogatónak, eloadónak, zenekarnak és mindenkinek, aki hozzájárult a tábor sikeréhez.
A tábor helyszínét már lefoglaltuk a II. EMI-tábor részére jövo év augusztus 17–20-ára.
Sajtóvisszhang, további képek jövo héttol fellelhetoek lesznek a www.emitabor.hu honlapon, az elhangzott eloadások többségének szerkesztett változata pedig az Erdélyi Napló EMI-rovatában az elkövetkezo hetekben.

Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége

vissza


 

 

www.e-m-i.hu www.emi.erdely.ma Vendégkönyv