Közlemény a délvidéki EMI-tábort ért támadásokról

Közlemény a délvidéki EMI-tábort ért támadásokról

Az Egyesült Magyar Ifjúság mint kárpát-medencei hatókörű szervezet idén július 9. és 11. között ötödször rendezte meg Délvidék nemzeti fesztiválját, az EMI-tábort, ezúttal a közel színmagyar Tisza-parti településen, Magyarkanizsán.
A korábbi évek viszonylag nyugodalmas szervezéséhez és lebonyolításához képest idén már a tábort megelőző napokban átfogó, lejárató célzatú médiakampány indult Szerbiában a tábor ellen, a rendezvényt és az ott fellépő zenekarok közül többet is szélsőségesnek, fasisztának minősítve. Majd ehhez csatlakozott több szerb párt és egyesület kórusa, melyek már egyenesen a tábor betiltását követelték.

Bővebben »

Széllel szemben

Széllel szemben

Mintegy ezerötszáz fiatalabb és idősebb résztvevő sereglett össze a Kárpát-medence minden szegletéből az Egyesült Magyar Ifjúság által immár ötödik alkalommal megrendezett délvidéki EMI-táborba, melynek ezúttal Magyarkanizsa adott otthont. A Rákóczi Szövetség helyi szervezetével karöltve és az önkormányzat segítségével megvalósított rendezvényt idén korábban nem tapasztalt belgrádi ellenszélben kellett sikerre vinniük a szervezőknek. Mindezek ellenére idén is nagy sikerű, jó hangulatú volt a délvidéki EMI-tábor, melynek programjában ezúttal is mindenki találhatott kedvére valót.

Bővebben »

Pénteken rajt!

Pénteken rajt!

Minden ellenkező híresztelés, rágalmazás és betiltatási próbálkozás dacára július 9-én a tervek szerint megkezdődik az EMI-tábor, az összes meghirdetett előadás és koncert megrendezésre kerül! A rendezvény az összes szükséges hatósági engedéllyel rendelkezik, így semmi akadálya a délvidéki és a Kárpát-medence más tájairól érkező magyar fiatalok önfeledt és gondtalan háromnapos együttlétének. Az Egyesült Magyar Ifjúságot és táborát, valamint az ott fellépőket gyalázók figyelmét egyúttal felhívjuk arra, hogy valótlan kijelentéseikért jogi felelősséggel tartoznak.
Várunk szeretettel mindenkit, mutassuk meg együtt, hogy van magyar jövő a Délvidéken!

Helyszínváltozás Magyarkanizsán!

Helyszínváltozás Magyarkanizsán!

A Tisza áradása miatt a vízparti kempingben nem lehet megrendezni a tábort, az új helyszín a magyarkanizsai vásártér lesz.

A kényszerű költözés a tábor programjait, szolgáltatásait és árait sem befolyásolja, természetesen a vásártéren is lesz mód sátrazásra, étkezésre, tisztálkodásra.

A táborhely településen belüli elhelyezkedése ide kattintva megtekinthető.

Változások a koncertprogramban: Fanka Deli vasárnap koncertezik, új délvidéki fellépők

Változások a koncertprogramban: Fanka Deli vasárnap koncertezik, új délvidéki fellépők

Az előzetes műsorhoz képest Fanka Deli koncertje vasárnap 23.30-ra kerül át, míg az erdélyi Damned pénteken 20 órakor lép színpadra.

Az együttesek névsora kibővült két tehetséges délvidéki bandával is, pénteken utolsó együttesként a magyarkanizsai Headless mutatkozik be, vasárnap pedig a Félhomály koncertje zárja a tábort.

Magyar állampolgároknak: már a személyi igazolvány is elég – határátlépésre Tiszaszigetet javasoljuk

Magyar állampolgároknak: már a személyi igazolvány is elég – határátlépésre Tiszaszigetet javasoljuk

Június 12. óta az EU tagállamainak és a schengeni zóna államainak állampolgárai érvényes személyi azonosító igazolvánnyal is beléphetnek a Szerb Köztársaság területére, magyar állampolgárok ezt az új, kártya formátumú személyivel tehetik meg.

A balkáni vendégmunkások várható áradata miatt a Budapest-Belgrád autópályán lévő röszkei határátkelőt érdemes elkerülni, helyette a Tiszasziget-Gyála határátkelőt javasoljuk, mely minden nap 6 és 18 óra között van nyitva, csak magyar és szerbiai állampolgároknak, s csak személyautók számára, a másik lehetőség Tompa-Kelebia.

Részletes táborprogram

Részletes táborprogram
Felkerült a honlapra az órarend péntektől vasárnapig, az előadások, fimvetítések, borkóstolók és koncertek beharangozójával együtt. Az aggódók megnyugtatására: ha a Tisza nem apad le addig, az EMI-tábort akkor is megtartjuk, Magyarkanizsán belül másik helyszínen!

 

Újra itt az EMI-tábor - Magyarkanizsán!

Újra itt az EMI-tábor - Magyarkanizsán!

Az V. Délvidéki EMI-tábor új helyszínre költözik, a magyarkanizsai Tisza-partra! A koncertszínpadon a három este során fellép a Kárpátia, a Beatrice, a Romantikus Erőszak, Fanka Deli, a B-terv, a Cool Head Clan, a Stratégia, az RPG és az erdélyi Damned együttes. A ”nagyok” előtt és után tehetséges, fiatal délvidéki bandák kapnak lehetőséget rá, hogy megmutassák oroszlánkörmeiket. Napközben az előadósátorban történelmi előadások és filmek, beszélgetés a táborban fellépő zenészekkel, kerekasztal a magyar jövendőről a délvidéki közélet szereplőivel, borkóstolók a Kárpát-medence több tájáról érkező neves borászokkal, mesejáték-előadás és egyéb gyermekprogramok, hadibemutató, kézműves foglalkozások a tábor egész ideje alatt. Részletes, órára lebontott program rövidesen! 

A tábor rádióreklámja: 

Fellépési lehetőség délvidéki zenekaroknak az EMI-táborban!

Fellépési lehetőség délvidéki zenekaroknak az EMI-táborban!

Az EMI-tábor szervezői tehetségkutató versenyt hirdetnek délvidéki (azaz vajdasági) amatőr együtteseknek, akik szívesen fellépnének az V. Délvidéki EMI-táborban, Magyarkanizsán, 2010. július 9. és 11. között. A jelentkezők közül kiválasztottak a tábor nagyszínpadán, a programban szereplő ismert zenekarok előtt és után léphetnek fel legfeljebb félórás műsorukkal, mely csak saját és csak magyar nyelvű szerzeményekből állhat, műfaji megkötöttség nincs. A táborlakók által legjobbnak ítélt együttes közönségdíjban részesül.

Jelentkezés, érdeklődés a következő telefonszámon ill. e-mail címen: 063 89-59-640, emidelvidek@gmail.com

 

 

 

Az EMI-tábor koncertprogramja

Az EMI-tábor koncertprogramja

Idén is mindhárom este gazdag zenei választék várja a táborlakókat. Először lép fel a Délvidéki EMI-táborban a régóta várt Kárpátia, az új albumát bemutató Cool Head Klan, a nemzeti témájú rap-dalaival berobbanó Fanka Deli, a hódmezővásárhelyi Stratégia együttes, valamint a Sopronból érkező nemzeti hardcore-csapat, az RPG. Régi ismerősként üdvözölhetjük Nagy Ferót és a Beatricét, a minden nyáron visszatérő Romantikus Erőszakot, a mindig forró hangulatot teremtő szabadkai B-tervet, valamint a tavaly nagy sikert arató székelyföldi csapatot, a Damnedet.

Bővebben »