A délvidéki EMI-tábor célja, hogy önfeledt kikapcsolódást nyújtson a nemzetben gondolkodó fiataloknak, ezzel is erősítve az anyaország és az elcsatolt részek közti kapcsolatot.
Hisszük, hogy a gúnyhatár nem verhet éket magyar és magyar közé, s szeretnénk, ha a rendezvény ideje alatt délvidéki, erdélyi, felvidéki és magyarországi fiatalok együtt tudnák megélni az összetartozás érzését.
Esténként rock együttesek koncertjei várják az érdeklődőkeet, napközben pedig színvonalas előadások, kerekasztal-beszélgetések meghallgatására lesz lehetőség. Idén is lesz íjászat, kárpát-medencei borkóstoló, gyermekprogramok: gyerektáncház, kézműves foglalkozások, jurtaállítás, és mesejáték!
A tábor területe mint tavaly, idén is a Bácska szívében, Zentagunaras sportpályáján fekszik, vagyis a Délvidék bármely pontjáról, de magyarországiak számára is könnyen megközelíthető.

