EMI TÁBOR KENDERES 2009

Na még ezt elmesélem, aztán lépek. Úgyse szabad erőltetni azt, ami nem megy.

Hogy hogyan találtam rá Ralf-ra, és mi az eget keresett ő a kenderesi EMI-táborban? Bizony jó kérdések ezek, alant megpróbálok rájuk választ adni.

Ralf francia. Ne fúúújogj, tényleg az, délről, Marseille mellől. Emellett kopasz, szereti a Kárpátiát, na meg a pálinkát is, de ennyire még ne szaladjunk előre. A kisújszállási (most mutatom a kisujjam) állomáson akadtunk össze, ott kellett átszállni a kenderesi csühögőre. A vonaton már beszélgettünk, a Hatvannégy Vármegyések egyik francia testvércsoportjától hallott az EMI-ről. Az első kocsmában pedig megittuk első sörünket, de korántsem az utolsót. Mire megérkeztünk a táborba már megtudtam, hogy egy darab ismerőse sincs ott, sátrat, hálózsákot nem is hozott, egy olyan batyuval indult el, mint amekkorával én Kenyafesztre szoktam menni. Gondolhatod, hogy kikerekedett Hami barátom szeme, amikor meglátta Ralfot. Bár pánik Gyöngyusz arcán se jelent meg, mikor pálinkázásra tettem felhívást, így egyszerűen csak megindultunk a kocsma felé, közben pedig nemzetközi barátunknak próbáltuk elmagyarázni a hungarikum itóka mibenlétét. Az úton szemben ökörhugy-járással közelített pár fiatal jelezvén, hogy a kocsma merre van, azt meg, hogy nyitva is van, az előtte parkoló huszonhetes méretű Csepel-típusú kerékpárok nagy számából sejtettük. Ralf barátunk élete első pálinkáját könnyedén vette, így ezután megindulhattunk Nikikéért az állomásra. Valahogy pont úgy alakítottuk, hogy a második számú kocsma előtt találkozzunk össze, így a nagy örömöt egy újabb kör vegyigyümivel tettük emlékezetessé. Söreinket is megittuk, majd lassan a tábor felé vettük az irányt, útközben viszont még betértünk a kerékpárboltba, ahol már korábban is jártunk.
Este Kormorán koncert volt, elég jól megalapozták az Arcokhoz a hangulatot, és az eső is csak csendesen esett, nem zavarva a több száz fiatal szórakozását. Az Építsünk hidat-ot megint Sztivi énekelte, és bár az Erdélyt most nem tolták el, így is felejthetetlen élmény volt a koncert.

A másnap inkább a csendespihenőről szólt, volt egy baranta-bemutató, valamint filmvetítések, lélekben viszont már készültünk az esti koncertekre. A délvidéki B-terv kezdett, velük már tavaly Gyergyóban találkoztam és nagyon tetszett a zenéjük. Az eső rendíthetetlenül zuhogott, így sokáig úgy tűnt, hogy a sörsátorból fogjuk a Beatrice-t hallgatni, de végül csak elállt arra a két órára, így szárazon hallgathattuk a gitárszólókkal több, mint tíz percesre sikeredett Huszadik századot, a vonatok zakatolását hegyek között, valamint Feró partizán-életművét. Hamival elkértük a borát, amit szívesen nyújtott le nekünk a színpadról, de úgy tűnt, hogy megbánta, látván fogyasztásunkat, ezért gyorsan visszakérte és a színpad egy eldugott szegletében helyezte biztonságba. Mire az eső újra rákezdett, Feróék is elfáradtak, s teret adtak a Vágtázó Csodaszarvasnak.
Egyszerűen nem lehet azt az energiát, azt a földöntúli erőt leírni, amit Grandpierrék elhoztak nekünk, s amitől transzban táncoltuk végig a több, mint két órás örömzenélést. Mindannyian eláztunk, akik ott voltunk, de mindannyian egy olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, amire tényleg nincsenek szavak. Az ősök üzenetét, erejét éreztem magamon és láttam azt magam körül az arcokon. Csodálatos volt, s amikor a Napkapuval hajnali fél háromkor befejezték, csuron vizesen, testileg lefáradva, de lelkileg teljesen feltöltődve húzódtunk vissza a sátrakba.

Ralf barátunk iszik most, véle örvendezzünk most! Pálinkafogyasztása alapján tiszteletbeli magyarrá fogadtuk, Hamitól pedig egy Pilis-Hargita pólót is kapott, így mostmár a messzi Dél-Franciaországban is van aki ránk gondoljon, miközben a Nagy-Pietroszra küzdünk felfelé.

Ez volt Ralf és az első kenderesi EMI-tábor története. Én most elbúcsúzom, remélem nincs harag.

Bye, tacs, és köszi a halakat!

Forrás